Dsida Jenõ ÉDESANYÁM KEZE A legáldottabb kéz a földön, A te kezed jó Anyám Rettentõ semmi mélyén álltam Közelgõ létem hajnalán; A te két kezed volt a mentõm S a fényes földre helyezett. . . Add ide, - csak egy pillanatra, - Hadd csókolom meg kezedet! Ez a kéz áldja, szenteli meg A napnak étkét, italát. Ez a kéz vállalt életére Gyilkos robotban rabigát, Ez tette éltünk nappalokká A nyugodalmi perceket. . . Add ide, - csak egy pillanatra, - Hadd csókolom meg kezedet! Hányszor ügyelt rám ágyam mellett, Ha éjsötétbe dõlt a föld, Hányszor csordult a bánat könnye, Amit szememrõl letörölt, Hányszor ölelt a szent kebelre, Mely csupa, csupa szeretet! Add ide, - csak egy pillanatra, - Hadd csókolom meg kezedet! Ha megkondult az est harangja, Keresztvetésre tanított Felmutatott a csillagokra, Úgy magyarázta: ki van ott; Vasárnaponként kora reggel A kis templomba vezetett. . . Add ide, csak egy pillanatra, - Hadd csókolom meg a kezedet! Lábam alól, ha néha-néha El is tévedt az igaz út, Ujjaid rögtön megmutatták: Látod, a vétek szörnyû rút! Ne hidd Anyám, ne hidd, hogy egykor Feledni bírnám ezeket!. . . Add ide, - csak egy pillanatra, - Hadd csókolom meg kezedet! Oh, hogy így drága két kezeddel Soká vezess még, adja ég. Ha csókot merek adni rája Tudjam, hogy lelkem tiszta még. Tudtam, hogy egy más, szebb hazában A szent jövendõ nem veszett! Add ide, - csak egy pillanatra, - Hadd csókolom meg kezedet! A legáldottabb kéz a földön, A te két kezed, jó Anyám! Mindenki áldja közeledben: Hát én hogy is ne áldanám?! Tudom, megáldja Istenünk is, Az örök Jóság s Szeretet! Némán, nagy, forró áhítattal, Csókolom meg a kezedet!

<<< Vissza: Versek  <<< Vissza: Tartalomjegyzék