A gyűjtemény tulajdonosa, Tóth Zsuzsanna, 1991-ben született, Budapesten, Gyöngyösön él.
Általános iskolába a gyöngyösi Egressy Béni Általános Iskolában járt. Középiskolai tanulmányait a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium és Szakiskolában végezte. A 2009-2010. tanévben érettségizett, jeles eredménnyel.
Kedvenc tantárgyai, a történelem, az informatika, volt, de élénken érdeklődött a vizuális művészetek iránt is.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Piliscsabai, Bölcsészettudományi Kar-án 2013-ban szerzett történész diplomát.
2000. óta, a Kiss Áron Magyar Játék Társaság tagja, babagyűjtő. A babák szeretete már pici gyermekkorában kialakult. Három és félévesen kapta az első babáját, mely mai napig a gyűjteményének egyik legszebb darabja. Önfeledt játékát látva, szülői támogatással szaporodtak a babák, illetve a hozzájuk illő, méretarányos, valósághű kellékek, ruhák (öltözetek). Óvodáskorának egyik legkedvesebb meséje, Sárközi György Babváros című verses meséje volt. A mesét kívülről tudta, a mesében szereplő szituációkat számtalanszor eljátszotta a babái segítségével, sőt, sokszor a történet szálait tovább is fűzte.
Mára, a játék átváltott gyűjtő szenvedélyé. Újabb, különleges „feladatra” alkalmas babák megszerzésére, a hozzájuk szükséges kellékek elkészítése.
A Babaváros „lélekszámának” növekedésével, szaporodnak az életképek, a babák segítségével, a mindennapjainkból vett szituációk megformálása.
Nyitott szemmel jár a világban, igyekszik meglátni, mi „hasznosítható” a babavilágban is. Kedvenc hobbyjai, a kézimunkázás, rajzolás, barkácsolás, és nem utolsó sorban a fotózás. Kézügyességének köszönhetően, igyekszik megformálni, elkészíteni a gyűjteménye számára, a tárgyak kicsinyített változatát.
A legutóbbi teljes kiállítás óta több alkalommal volt bemutatón a Babaváros.
~ Így, volt Gyermeknapi rendezvényen, Gyöngyösön, 2011. májusában.
~ 2015. júliusában, Borsodnádasdon, Molnárkalács Fesztiválon.
Az Általános Iskolájában több alkalommal bemutatta egyre szaporodó gyűjteményét. Legutóbb 2006. májusában, a gyöngyösi, Egressy Béni Általános Iskola Galériájában, „Babavárosi séta” címmel volt kiállítása.
Korábban, 2002. májusában, az iskola klub szobájában volt látható, Sárközi György Babaváros című meséje, a babák „segítségével ”. ~ Innen ered a gyűjtemény neve, a mesebeli „településnév” is.
2004-05. és a 2005-06. tanévekben, az Általános Iskolájában lehetőséget kapott arra, hogy a tanév során az aktuális naptári, ill. iskolai esemányekhez kapcsolódóan az iskola aulájában lévő vitrinben bemutatót tartson, az alsóbb évfolyamon tanuló kislányok nem kis örömére.
Gazdag fantáziája már önállóan is mesevilágot teremt a babák köré. Így alakult ez akkor is, amikor a Gyöngyösi Nőklub támogatásával, a Mátra Művelődési Központ felkérésére, 2003. júliusában, a Művelődési Központ által szervezett, „hobby” kiállításon bemutatta a gyűjteményét, „Egy év Babavárosban” címmel. A kiállításon, tizenkét képben, a tizenkét hónap jellegzetes eseményeit megelevenítő jelenetekben volt látható közel százötven baba. (A városka „lélekszámához” akkor még társult némi barátnői segítség is.)
Korosztályában, a hobbyja nem okoz osztatlan elismerést. (Sokan nem „díjazzák” hogy fiatal felnőttként is gyűjti a babákat.) Ennek ellenére, ha ideje engedi, szívesen rendezgeti a gyűjteményét, ill. tervez egy esetleges következő kiállítás vagy bemutatóra. (Látványterv, ruhaterv, stb ... )
Példaképének , Dr. Moskovszky Éva kulturtörténész, játékgyűjtőt tekinti.
Szeretné a gyűjteményét, idővel, hasonló szintre fejleszteni, mint a Székesfehérvári Babaház.
Vágya, hogy majd idővel a gyűjteményt állandó bemutatóhelyen láthatóvá tehesse a nagyközönség számára is.
|