Petőfi Sándor   Itt van az ősz, itt van újra ...                      Itt van az ősz, itt van újra           S szép, mint mindig én nekem.           Tudja isten, hogy mi okból           Szeretem de szeretem.           Kiülök a dombtetőre,           Innen nézek szerteszét,           S hallgatom a fák lehulló           Levelének lágy neszét.           Mosolyogva néz a földre            A szelid nap sugara,           Mint elalvó gyermekére           Néz a szerető anya.           És valóban ősszel a föld           Csak elalszik, nem hal meg;           Szeméből is látszik, hogy csak           Álmos ő, de nem beteg.           Levette szép ruháját,           Csendesen levetkezett;           Majd felöltözik, ha virrad           Reggele a kikelet.           Aludjál hát, szép temészet,           Csak aludjál reggelig,           S álmodj olyakat, amikben           Legnagyobb kedved telik.            Én ujjam hegyével halkan            Lantomat megpendítem,            Altató dalod gyanánt zeng            Méla csendes énekem. -            Kedvesem, te űlj le mellém,            Ülj itt addig szótlanúl,            Míg dalom, mint tó fölött a             Suttogó szél, elvonul.            Ha megcsókolsz, ajkaimra            Ajkadat szép lassan tedd,            Föl ne keltsük álmából a             Szendergő természetet.

<<< Vissza: Versek <<< Vissza: Tartalomjegyzék