Simon Tibor Zsuzsi         Nem is tudjátok, milyen nap van ma, gyerekek! Zsuzsi ma hatéves. Tavaly is sok szép ajándékot kapott születésnapjára, de az idén még többet: iskolatáskát, tolltartót, színes ceruzát, csupa gyönyörű iskolai dolgot, hiszen Zsuzsi szeptemberben már iskolába megy. A legszebb azonban nagymama ajándéka volt.  Megvette Éva babát, Zsuzsi régi vágyát. Az utcákon még hideg szél fújt, és hó is esett, amikor Zsuzsi nagymamájával séta közben először látta meg a játékbolt kirakatában. Így azután ma reggel, mikor nagymama beállított a babával, Zsuzsi már régi ismerősként üdvözölte: — Éva baba! Kislányom! Végre megjöttél, jaj, de jó! Te leszel a babakirálynő! A csokoládétortám felét megeheted, s a játékaimmal az történik, amit te akarsz. Ha akarod, ezt az utálatos Verát akár ki is dobhatom. Vera baba volt Zsuzsi régi kedvence. Este csak úgy tudott elaludni, ha Vera mellette feküdt, s egyáltalán nem tartotta azelőtt utálatosnak. De mindezt Zsuzsi egy csapásra elfeledte, csak Éva babát csókolgatta, s Vera babát zsupsz kihajította az udvarra. Morcos kutya egész nap tépte, cibálta szegény kis árvát. Nem csoda, hogy elszakadt gyönyörű pettyes ruhája, s az egyik cipője is elveszett. Még egy olyan szép nap, mint a születésnap is véget ér egyszer. Pedig mennyi minden történt ezen a napon! Délelőtt megérkezett Éva baba, azután következett az ünnepi ebéd, délután pedig a gyermekzsúr. A zsúrra elsőnek Katika jött meg, egy kis csokor virággal és egy szép, virágos, cukorral bélelt dobozzal. A többi óvodás pajtás: Juli, Ági, Gyuri és Lackó egyszerre érkezett. Mindegyik hozott valami ajándékot, s Gyuri még köszöntő verset is mondott. Anyu meggyújtotta a tortán a hat kis gyertyát, és megkezdődött az uzsonna. Asztalra került a tejszínhabos kakaó, mazsolás kalács. S végül fagylaltot is kaptak. Éva baba ott ült Zsuzsival a széken, később részt vett a társasjátékban is, amit Zsuzsi játszott kispajtásaival, s amikor lefekvésre került a sor, megkapta Vera baba helyét az ágyban. Alighogy elhangzott a rádióban a „Jóéjszakát gyerekek!”, Zsuzsi máris elaludt. S egyszerre csak furcsa dolog történt; megelevenedtek a játékok. Dömi, a mackó felállt az ÁBC játék dobozára, s köréje gyűlő kis társaihoz így szólt: ― Csalódtam Zsuzsiban. Azt hittem, rendes kislány játékai vagyunk, s lám Vera babát kidobta az udvarra, minket pedig egésznap a földön hagyott heverni. Ezt nem tűrhetjük tovább! Tennünk kell valamit! Nagy tanácskozás kezdődött. Leila, a néger baba javasolta, szóljanak Zsuzsi mamájának, de Gazsi leintette: ― Nem fogunk a szeretetért könyörögni! Nem kellünk, így hát el is megyünk. Dömi, az okos mackó Zsuzsi törülközőjének a végét az asztal lábához erősítette, és a játékok leereszkedtek rajta az udvarra. Dömi, alighogy a lába földet ért, Vera babához futott. Vera baba ott didergett, szegény, a kert virágai között. Biga csiga virrasztott mellette, aki éjszakára szívesen befogadta volna házába, de sajnos a csigaház kicsinek bizonyult, Vera babának még az egyik lába sem fért bele. ― Otthagytuk Zsuzsit ― magyarázta Dömi. ― Keresünk magunknak egy másik kislányt, aki majd megbecsül bennünket. Téged is magunkkal viszünk. ― Ó, nekem már jártányi erőm sincsen! ― sírta Vera baba. ― Menjetek csak, drága barátaim, nélkülem! ― Nem hagyhatunk egyedül. Kapaszkodj csak belém! Erős vagyok én, majd segítelek ― dörmögte a jószívű kis mackó. Az első lépések bizony nehezen mentek Vera babának, annyira fájt, sajgott a lába. Lassacskán azonban belejött a járásba, s ha kicsit bicegve is de szépen lépegetett. Dömi mackónak már csak a kezét kellett fognia. Nyifi nyuszi, a kis türelmetlen, minduntalan előreszaladt a gombákkal és virágokkal szegélyezett úton. Ő ismerte legjobban az erdőben a járást, s mivel valamennyien oda igyekeztek, követték Nyifi nyuszit. Elől Leila lépegetett illedelmesen Gazsival. Mögöttük Dömi vezette a bicegő Vera babát. A sort Jankó zárta be. Alig fordultak rá az akácosba vezető útra, amikor Jankó felkiáltott: ― Álljatok meg! Lépéseket hallok! Valaki követ bennünket! Mit gondoltok, ki volt az? Nem más, mint Éva baba, a babakirálynő, a születésnapi nagy ajándék. ― Várjatok meg! ― kiáltotta. ― Veletek megyek én is! … Nem leszek olyan kislány játéka, aki nem becsüli meg a játékait ― magyarázta, amikor beérte a többieket. ― Előbb-utóbb én is megöregszem, és akkor Zsuzsi engem dob majd ki az udvarra, s engem tépáz meg Morcos kutya. Legyetek az én kispajtásaim is! Jóban-rosszban veletek maradok! Alighogy tovább mentek, Nyifi nyuszival nagy baj történt. A nagy szaladgálásban észre sem vette, hogy az úton egy akácfaág hever, ráugrott, és egy nagy tüske fúródott a talpába. Volt nagy sítár-rívás. Nyifi nyuszi úgy sivalkodott, hogy még egy nagy bajuszú cincér is odaszaladt hozzá. Éva baba leültette egy fatörzsre a kis sérültet, és egy szempillantás alatt kihúzta a lábából a tüskét. Gazsi botot szerzett neki, és Nyifi nyuszi most már bicegőn, utolsónak állt a sorba. A kis csapatot Dömi vezette tovább. Emlékezett, hogy az erdő legnagyobb fájának odvában van Mini manó babaszabó műhelye. Mini manó éppen egy szitakötő szárnyát stoppolta. ― Hát ti, mi járatban vagytok? ― Szemlélte a különös menetet. Dömi mackó mindent őszintén elmondott. Mini manó türelemmel végighallgatta a történetet, és megsimogatta Vara baba kócos fejét. ― Jánosbogár! Keresd elő azt a szép pettyes anyagot, amelyikből Hófehérkének varrtunk ruhát. Jánosbogár már hozta is az anyagot. Mene manó, a szabósegéd éppen egy szép, sárga anyagot vasalt, de utána hozzálátott Vera baba ruháravalójához, ami a szekrényben kicsit meggyűrődött. Nem hiába volt Mini manó a leghíresebb babaszabó! Valóságos csodát művelt. Alig egy óra alatt gyönyörű szép ruhát készített Vera babának. Úgy állt az rajta, mintha ráöntötték volna. Amíg Mini manó a ruhán az utolsó öltéseket végezte, Mene manó megfésülte Vera baba haját. Honnan, honnan nem, egy szép piros szalag is került a hajába. S képzeljétek, mire a ruha teljesen elkészült, az elveszett bal cipő helyett már szép, új cipő is volt a lábán. Így lett a kis csapat legszebben felöltöztetett tagja ez a baba, akinek alig egy órával ezelőtt még szakadt volt a ruhája. A játékok a csodálkozástól és az örömtől szólni sem tudtak. Vera baba, mikor Cini egér tükröt tartott eléje, ámulatában összecsapta két kis kezét: − Ilyen szép ruhám még életemben nem volt! Pedig, ami igaz, az igaz, Zsuzsi már sok szép ruhát varrt nekem, emlékezett vissza szomorú szeretettel kis gazdájára. A menyasszonyi ruhám olyan gyönyörű volt, hogy még az óvodában is megcsodálták a kislányok. Dömi helyeslően bólintott, majd elkiáltotta magát: – Táncoljunk egyet, ennek a jól sikerült kirándulásnak az örömére! − Úgy van! Úgy van! Táncoljunk! Elvégre ma születésnap van! − örvendeztek a többiek is, csak Gazsi akadékoskodott: − Táncoljunk, de hogyan? Se rádió, se gramofon. − No no! − mosolyodott el Mini manó hamiskásan −, ha másként élünk is itt az erdőben, mint ti Zsuzsiéknál, azért zenét mi is tudunk szolgáltatni. És nem is akármilyet! − Azzal előhozta az odúból mesebeli harmonikáját, Mene manó pedig ezüst csengésű gitárját, s már szólt is a friss talpalávaló. Nem telt bele három perc, és az erdő összes madárkái ott termettek. Csattogott a sok kis madárcsőr, pengett a gitár, sírt a harmónika, zengett az egész erdő. A játékok párosával táncra perdültek. Néha-néha Dömi mackó is beledörmögött a nótába, ahogy azt az igazi bálban szokták. A nagy tánc közben Gazsi, az örökké okvetetlenkedő Gazsi, addig térült-fordult, míg Dömi mackó mellé került. Lábujjhegyre állt, s úgy súgott valamit kis barátjának. Dömi mackó azonban semmit sem válaszolt, csupán a vállát rándította meg egy picit. Úgy látszott, Gazsi baján ezúttal az ő okossága sem segíthet. A bölcs Mini manó azonban, mintha csak kitalálta volna Gazsi gondolatát, így szólt Mene manóhoz: − Ejnye, ejnye, kedves öcsém, a nagy muzsikálásban teljesen megfeledkeztünk arról, hogy ezek az apróságok ennyi viszontagság után bizonyára megéheztek. Mene manó térült-fordult, s máris terített asztal mellett ültek. Csupán Nyifi nyuszi hiányzott közülük, aki a konyhában egy valódi sárgarépát talált, és azt hersegtette hegyes fogaival. Bizony bánhatta nagy torkosságát, mert mire a mazsolás, diós sütemény elfogyott, Mini manó valódi csipkeszörpöt töltött kis barátainak. Zsuzsi ragyogó júliusi reggelre ébredt. Mini manóék muzsikája egyre távolodott, majd teljesen elhallgatott, csupán a kis madarak trillái zengtek tovább. Zsuzsi körülnézett a szobában, és egyik ámulatból a másikba esett: − De hiszen én az ágyamban vagyok! És Éva baba sem szökött meg! Nicsak, itt van Leila, Nyifi nyuszi, Gazsi, Jankó, az okos mackó, mind, mind, ahogy az este hagytam őket. Ó, hát csak álom volt az egész! − szorította magához kedves kis játékait.  −  Hát nem hagytatok itt ?! Azért nem az egész volt álom. A trillázás igazi volt. Két kicsi madár, akinek Zsuzsi reggelenként morzsát szokott szórni az ablakpárkányra, ott énekelt, ott hangoskodott megszokott helyén, a reggelt várva. − Mindjárt! Mindjárt! − nyugtatta meg őket Zsuzsi − valódi mazsolát, meg kalácsmorzsát kaptok, s még ebből a megmaradt tortaszeletből is adok kóstolót nektek. De hol van Vera baba?  −  nézett körül a vidám napsütésben. Kereste, kutatta, benézett az ágy alá, az asztal alá, a szekrénybe, a konyhába is kisietett, de bizony Vera babát nem találta. S egyszerre csak eszébe jutott az elmúlt születésnap. Ó, hiszen én dobtam ki a kertbe! − Futott az ablakhoz. Bizony ott feküdt a fűben még most is a kis árva. Kócosan, tépetten, piszkosan. Egy tarka szarka szólongatta, de Vera baba nem válaszolt. Meglehet, valami nagy betegséget szerzett a nyirkos fűben, s talán el is ájult. Gyorsan cselekedni kellett. Zsuzsi leültette Éva babát a díványra, s máris futott ki a kertbe. Három percbe sem tellett, s Vera baba Zsuzsi ölében melegedett. −Nyisd ki a szemedet! − törölgette Zsuzsi Vera baba harmattól nedves arcát. − Ne haragudj rám! Soha többet nem leszek rossz hozzád. Igaz, Éva nagyobb, meg talán szebb is, de te vagy az én legkedvesebb játékom. Varrok neked új ruhát is. Éppen olyant, amilyent Mini manó babaszabó műhelyében láttam. Jó lesz? Úgy tetszett, mintha Vera baba egy icipicit bólintott volna Szaladt is Zsuzsi anyukájához babaruhának valót kérni: − Tudod, a mai napot azzal töltöm, hogy minden babámnak varrok egy új ruhát. Ne mondják rám, hogy rossz kislány vagyok. Minden játékomnak egyformán gondját viselem ezentúl. A nagy eperfa alá kivitte a kis széket, meg a kerti pokrócot. Ráültette a babákat, és megkezdte a nagy munkát. Természetesen legelőször Vera babának varrt egy piros pettyes ruhát, de sorra került valamennyi. Végül még Dömi mackó is új szalagot kapott. − Remélem, most már nem forgatsz a fejedben semmiféle szökési tervet sem? −  faggatta Zsuzsi Dömit jókedvűen. A mackó hamiskásan dörmögött, de hogy mit, azt csak Zsuzsi tudná elmondani nektek. Vagy ti már tudjátok?

Mini Manó babaszabó műhelye Babavárosban " az erdő legnagyobb fájának odvában van Mini manó babaszabó műhelye ... "

<<<  Vissza: Mesék <<< Vissza :  Tartalomjegyzék